Szponzorált tartalom

Matt fényszóró

Úgy érezzük, hogy már nem bírunk tovább a szoba fogságában lenni, még akkor sem, ha kint tombol a hideg tél? Akkor üljünk be a kocsiba és menjünk el valamerre, hogy végre mozogjunk kicsit. Szánkózni, síelni éppen ilyenkor lehet a legjobban. Azonban, mielőtt bármerre is elindulnánk, figyeljük meg, nehogy matt fényszóró kíséretében tegyük! A sötétben ugyanis nemcsak mi nem fogunk megfelelően előre látni az utakon, hanem bennünket sem vesznek időben észre mások, ami komoly balesetek kockázatát rejti magában. Nézzük meg kicsit részletesebben, hogy pontosan miért alakul ki a matt fényszóró!

Régebben a burákat még üvegből készítették, azonban ez a kialakítás nagyon könnyen megrepedt, betört, ami jelentős költségeket vont maga után adott rendszerességgel. Az idő múlásával és a technológia fejlődésével aztán kitaláltak egy új módszert a gyártásra. Ma már polikarbonátból készülnek a burkolatok, így azonban megjelent a matt fényszóró. Voltaképpen arról van szó, hogy a kezdetben remek áttetszőséget nyújtó anyag a környezeti hatások miatt karcolódik, sérül. Az erőteljes ultraviola sugárzás, más autókból a kipufogógáz, a szél által hordott apró porszemcsék, mind együttesen roncsolják a búra felületét.

Néhány év elteltével ez olyan súlyos lehet, hogy már csak a fény nagyon csekély része hatol át. Amikor ez bekövetkezik, a lámpapolírozás olyan alternatíva, ami megoldja a gondot. Nincs miért kicserélni a külső részt, jelentős költségek mellett, ha annak töredékéért ismét kiváló állapotba hozhatjuk. A lámpapolírozás éppen ezt hivatott megoldani. Az eljárás során, amihez speciális felszerelést használnak, eltávolítják a felső néhány milliméteres beopálosodott részt, így aztán előtérbe fog kerülni a sértetlen alsó réteg.

Továbbá, még egy ultraviola sugárzásnak ellenálló gyantát is felvihetnek végső mozzanatként az lámpapolírozás után, ezzel biztosítva újabb jó pár évre a felület maximális átláthatóságát. Az eredményt azonnal észre fogjuk venni, nemcsak ránézéssel, hanem a fényszórók felgyújtásával is. Akár több méterrel is előrébb láthatunk, ami jelentős balesetmegelőző tulajdonsággal bír.