Szponzorált tartalom

teli kertSzeretünk a szépen gondozott kertben tartózkodni egész nyáron. Reggeltől estig ott lennénk, ha tehetnénk, viszont az ősz beálltával már egyre ritkábban tudjuk ezt élvezni, mert az esős, hideg idő meggátol bennünket. Persze nem kell feltétlenül erről a kellemes élményről lemondanunk, mert a teraszok beépítése által lehetőségünk adódik egy egész évben használható, energiatakarékos kerthelyiséget kialakítani. Ezután akármilyen rossz időben is ki tudunk majd menni a teraszra és még a téli Nap sugarainak melegét is élvezhetjük. Hát nem csodálatos lehetőséggel kecsegtet a teraszok beépítése?! Ha elvégezteti, akkor lesz egy új helyisége, nappalija, ahol igen sok időt fog majd tölteni a családjával, vendégeivel. Ugyanakkor, az új közösségi tér létrehozása mellett, a terasz beépítés az állagmegóvására is alkalmas, hiszen jelentős védelmet nyújt. Ezeknek a teraszkonstrukcióknak a fő jellemzője a hideg, fagyálló padlóburkolat, ami az idők során erodálódik.

Azonban a teraszok beépítése révén, olyan helyiséget alkothatunk meg, amelyik télen védett a hidegtől és a csapadéktól, nyáron pedig kapcsolatot biztosít az otthonunk és a természet között. Persze, bármilyen munkálat megrendelése előtt felvetődik az ár kérdése is, mert nem mindegy, hogy mennyit kell kifizetni érte. Nem határozható meg pontosan a télikert beépítésének az ára, mivel ahány ember, annyiféle igény, vagyis teljesen egyedi kialakítással készülnek ezek a szerkezetek. Ennek tulajdonítható, hogy télikert árlista nem található sem az interneten, sem pedig a vállalkozások tulajdonában. Annyi általánosságban elmondható, hogy a télikert négyzetméter ára 100 és 200 ezer Ft közé tehető, de jelentős eltérés lehet mind lefelé, mind felfelé. A szerkezet anyaga különböző lehet, persze az árat befolyásolja még a tető formája, illetve annak az anyaga is. Akkor még egy szót sem ejtettünk a nyílászárókról, hiszen ezeknek a minősége szintén nagy befolyással van a végösszegre. Tehát, ezek miatt nem lelhető fel egységes télikert árlista.